Pesterzsébeti Jégcsarnok

Jégkorongpálya Magyarországon

Budapest legfiatalabb, jégkorong mérkőzésekre is alkalmas jégpályája 2006. szeptember 8-án nyitotta meg kapuit. A magánberuházásban megépülő pálya, amelyhez a Pesterzsébeti Önkormányzat is segítséget nyújtott, már az első évben mozgalmas programot bonyolított le. Itt rendezték a női Magyar Kupa négyes döntőjét, de a női hoki válogatott szinten is képviseltette magát, a 2007-es VB előtt itt játszotta a felkészülési mérkőzéseit a női gárda.

S még egy női vonatkozás: az OB I-es MTK-Meteornak is e csarnok az otthona Ezenfelül - a Ferencváros felnőtt csapatának érkezésig - elsősorban az amatőrök illetve az utánpótlás használta, s használja majd a jövőben is a jégpályát. A Szigeti Bikák, a RAFC Pingvinek és a Hargitai Farkasok az amatőröket képviselik, de itt rendezték az OB II döntőjének budapesti mérkőzését is, ahol a MAC a Debrecennel csapott össze. Az utánpótlás egy új clubot hívott életre, a Pesterzsébei Hockey Clubot, vagy ahogy többen ismerik őket, az Erzsébeti Farkasokat.

A pálya egész évben üzemel, s különlegessége, hogy a közönségkorcsolyázás tekintetében igencsak rugalmas, hiszen az előre meghirdetett közönségórák mellett, akkor is van mód a korizásra, amikor a pálya nincsen lefoglalva. A csarnok könnyűszerkezetes, testére a zalaegerszegi, a kaposvári és a debreceni jégpályáknak, de befogadóképessége nagyobb, mivel itt az egyik kapu mögé is építettek lelátót. Ez azt jelenti,hogy kb. 1500 néző láthat egy-egy rangadót.

Pesterzsébet Jégcsarnok, 1201, Budapest, Zodony u. 1.

A Jégpálya szolgáltatásai:

  • TPS Jégkorong és Korcsolya Felszerelés
  • Büfé, melegkonyás étteremmel
  • Korcsolyakölcsönző és élező

A létesítmény internetes címe: www.erzsebetjegcsarnok.hu; Megközelíthetőség:

BKV-val:

  • Boráros tértől a 23-as busszal vagy a Réckevei HÉV-vel Pesterzsébet Felső megállóig
  • Kőbánya-Kispesttől az 51-es illetve a 66-os busszal

MÁV-val:

Kőbánya-Kispestről 18.25, míg Ferencváros állomásról 18.35-kor indul egy Kiskunhalasig közlekedő vonat. A szerelvény megáll Pesterzsébet megállóhelyen 18.45-kor, s a megállóhely közvetlen tőszomszédságában található a csarnok.

Gépjárművel a legegyszerűbben "hátulról" közelíthető meg a csarnok. A Helsinki úton kifelé a Csepeli Átjárót elhagyva a HÉV felüljáró után érdemes jobbra kanyarodni, majd onnan egy újabb jobb kanyar után mintegy 400 méter a csarnok, és annak parkolója.